Január elsejétől Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja indul

Január elsejétől Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja indul

A program célja, hogy az emberek még jobb körülmények között tudják nevelni gyermekeiket. És minél több a gyermek, annál több a pénz, a támogatás.

A mostani 27% helyett ismét 5% áfát kell fizetni az új építésű ingatlanok vásárlásakor. A csökkentett áfa a 150 négyzetméternél kisebb alapterületű lakásokra és 300 négyzetméternél kisebb alapterületű házakra érvényes és azok a családosok, akik igénybe veszik a CSOK-ot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is, új otthonuk vásárlásakor.

Novák Katalin elmondása szerint az otthonfelújítási program lesz a legnépszerűbb, mert sok  család nem költözne új otthonba, inkább a meglévőt újítaná, korszerűsítené. A miniszter elmondása szerint a gyermeket vállaló fiataloknak most olyan lehetőséget biztosítanak, ami korábban nem volt.

A családtámogatási program elemeit képezi: a babaváró támogatás, a CSOK, a CSOK-kölcsön, az illetékmentesség, a szülő édesanya diákhitelének részbeni vagy teljes elengedése. Ezek a támogatások egymásra épülnek, logikusan következnek egymásból. Az illetékmentességről fontos tudni, hogy az ingatlan értékének négy százalékát jelentő megtakarítást egyformán vehetik igénybe a gyermeket vállaló, illetve már nevelő családok, valamint egyedülálló szülők is.

Véget kell vetnünk annak az évtizedek óta tartó trendnek, hogy évről évre Magyarország határain belül és az összmagyarság vonatkozásában is többen halnak meg, mint ahányan születnek.

Nyilatkozta a miniszter.

Novák Katalin kifejtette, hogy napjainkban Magyarországon másfélszer annyian kötnek házasságot, mint tíz éve, valamint 2010 óta itt nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv az Európai Unió országai közül.

Forrás: index.hu

Forrás: Unsplash

Oszd meg másokkal is!