Lakásfelújítási bakik – mire figyeljünk a felújítás során?

Lakásfelújítási bakik – mire figyeljünk a felújítás során?

Hogyan tervezzük meg lépésről lépésre az otthonfelújítást.

Nagy az érdeklődés az idén indult visszaigényelhető állami támogatási forma iránt, amely a kisgyermekes családokat segíti és ingatlanfelújítás esetén jár. Nem érdemes alapos tervezés nélkül nekiugrani a lakásfelújításnak, hiszen rengeteg buktatója lehet a rosszul megbecsült költségektől kezdve, a késlekedő szakembereken át, egészen a rossz alapanyagválasztásig.

Már a tavalyi éveben is nagyot nőtt a lakosság felújítási kedve, vélhetően a karanténhelyzet hatására is, hiszen a családok jóval több időt töltenek az otthonukban, erre pedig rátett az idén induló lakásfelújítási támogatás és hitel kombináció. (Korábbi cikkünkben részletesen összefoglaljukn a támogatás részleteit.)

Otthonfelújítási támogatás – mit lehet tudni erről?

2021 januárjától a legalább egy gyermeket nevelő családok részére elérhető az otthonfelújítási támogatás. A Magyar Államkincstár utólag visszafizeti a felújítási és korszerűsítési költségek 50%-át, legfeljebb 3 millió forintot. Mivel utólag lehet visszaigényelni a támogatást, ezért azok tudják kihasználni ezt a lehetőséget, akik rendelkeznek némi megtakarítással.

Sajnos azonban sokaknak nincsenek ilyen jellegű tartalékaik, nekik lehet segítség a februártól elérhető otthonfelújítási hitel. Az utólag megkapott támogatási összeg pedig automatikusan betörlesztésre kerül, csökkentve a tőketartozást és a havi hiteltörlesztő összegét. Legfontosabb tudnivalók a felújítási hitelről:

  • Maximum 6 millió Ft a felvehető hitel.
  • Legfeljebb 10 év lehet a hitel futamideje.
  • 3% a hitel kamata a teljes futamidő alatt.
  • Azok számára érhető csak el, akik jogosultak az otthonfelújítási támogatásra.
  • Automatikusan csökkenti a fennálló hiteltartozást a felújítási támogatás Magyar Államkincstár általi kifizetése.

A hitelről részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.

Forrás: Freepik

Hogyan is kezdjük el?

A legfontosabb mielőtt bele vágunk a felújításba, az alapos tervezés. Érdemes számba venni, hogy a szakemberek elfoglaltabbak, az alapanyagok drágulnak, és tervezés nélkül előfordulhat, hogy nappali festés közben dönt úgy valaki, hogy jó lenne új csempe a konyhába, és az egész nyarat felfordulásban fogja tölteni.

Első lépésként érdemes listát készítenünk a felújítási munkálatokról, amelyeket szeretnénk elvégeztetni. Hosszú távon gondolkozzunk, hiszen a támogatás csak egyszer igényelhető, így gondoljuk végig az összes felújítandó területet az otthonunkban. Ha megvan a listánk, akkor tételesen menjünk végig rajta, milyen anyagokra lesz szükségünk és azok körülbelül mennyibe kerülhetnek. Milyen szakemberekre lesz szükségünk a munkálatokhoz és azok körülbelül milyen munkadíjjal végzik el a felújítást. Ebből a kalkulációból látható majd, hogy beleférünk-e abba a keretbe, amit a felújításra szánunk.

Költségvetés

Az, hogy milyen felújításokat tudunk elvégezni az otthonunkban, nagyban függ attól, mit engednek meg az anyagi kereteink. Bármelyik finanszírozási lehetőségel élünk, elengedhetetlenül fontos a határidők és az időzítés. Egyrészt: van egy megszabott igazolási határidő, amelybe bele kell férni akár a támogatás igazolásához, akár csak az LTP felhasználásához. Másrészt nem kapjuk azonnal kézhez a pénzt, mivel a hitelnek és az LTP-nek is van egy átfutási ideje. A Fundamenta kifizetése ( abban az esetben, ha régebben kötöttük a szerződést) legalább három hónap, gyorsított eljárás esetén pedig külöjn díjat kell fizetnünk. Akinek ilyen konstrukciója van, érdemes minél előbb érdeklődnie, hogy mik a teendői hogy időben megkapja a pénzt.

Legfontosabb határidők és időpontok, amelyeket kezdjük el beleilleszteni az időkereteinkbe:

  • Mikor is akarunk pontosan felújítani?
  • Meddig is fog tartani a felújítás?

Járjuk körbe a lehetőségeket, és ehhez mérten jelöljük ki azt az időintervallumot a naptárban, amikorra tervezzük a felújítást . Ehhez mérten tudjuk igazítani az intéznivalókat és az alapanyagbeszerzést is.

Érdemes a költségekkel úgy kalkulálni, hogy legyen tartalékunk arra az esetre, ha valami nem a számításaink szerint történik, mert az ilyesmi egy felújítás során gyakran megtörténik.

Mit és hol vásároljunk?

A felújítások során gyakori hiba, hogy nem derítjük fel a lehetőségeket, így lemaradunk az akciókról, vagy a jobb fogásokról. Tájékozódjunk, olvassunk vásárlói értékeléseket vagy ami a legjobb, kérjük a szakember segítségét a választásban, aki majd elvégzi a felújítási munkát.

És végül: hogyan vészeljük át a felújítást?

Amikor már eleget tettünk minden feltételnek, kiszámoltuk a költségeket, utána jártunk az igényléseknek, beszereztük az alapanyokat és a szakemberekkel is egyeztettünk, akkor sem tudunk sajnos hátra dőlni, számolnunk kell a kellemetlenségekkel. Az otthonunk felújítása felfordulást okozhat az egész család számára, főként a kisgyerekesek életében.

Például ha a fürdőt akarjuk felújítani, akkor célszerű belegondolni, hogy fogjuk megoldani a fürdést, vécére járást, ha a gyerekszoba felújítása zajlik majd, akkor hol fog aludni, hol lesz neki hely stb. Ha pedig az egész ház felújítása zajlik, érdmes egy B-tervben gondolkodnunk, ahol a család élhet amíg a munkálatok zajlanak. Körbe kell járnunk a kérdést, ezt hogyan tudjuk megoldani és milyen költségvonzattal jár. Gyakori hiba a felújítás során, hogy az ember a sok teendő mellett, nem gondol bele, ha bizonyos ideig nem használhatók az ingatlan helyiségei, akkor ahhoz hogyan tud alkalmazkodni, miképp tudja megoldani.

Mindezek mellett ne felejtsük el, bármilyen aprólékosan tervezzük is meg a felújítást, bármilyen alaposak is vagyunk, akkor is összeomolhat a szépen felépített rendeszerünk. Számoljunk ezzel, készüljünk fel lekileg, hogy minden bizonnyal sok stresszel, csúszással, energával és ráfordított idővel fog járni.  Pozitív gondolkodással sokkal elviselhetőbb lesz a felújítás., ezért koncentráljunk inkább a jövőre, mennyi mindent nyerünk az egészen, ha egyszer kész lesz az új otthonunk.

Forrás: penzcentrum.hu

Kép: Freepik

Oszd meg másokkal is!