Megvan, mire költenék a legtöbben a 3 millió forintos felújítási támogatást

Megvan, mire költenék a legtöbben a 3 millió forintos felújítási támogatást

A GKI és a Masterplast közös felmérése arra próbált választ találni, hogy a támogatás várhatóan milyen konkrét felújítási munkálatok elvégeztetésére sarkallja a részt venni szándékozókat.

Az idén startolt felújítási támogatás nagyon nagy érdeklődést váltott ki a magyar családok körében, amely lehetővé teszi – 50 százalék önerő megléte esetén – hogy a családok felújíthassák, korszerűsítsék otthonaikat. Az önerőt, akár kamattámogatott hitellel is ki lehet váltani. (Korábbi cikkünkben tájékozódhat a hitel részleteiről.)

A GKI és a Masterplast közös felmérése arra irányult, hogy az igénybe vevők várhatóan milyen konkrét korszerűsítési munkálatok elvégzését szeretnék részben állami támogatás segítségével finanszírozni. (A portfolio.hu cikke alapján.)

A belső terek, valamint a fürdőszoba felújítása a két legkedveltebb cél. Beltéren leginkább a tapétázást, festést, burkolatok cseréjét, felújításást tervezik újítani az igénylők. A válaszadók valamivel több, mint negyede tervezi korszerűsíteni a fűtési rendszerét, valamint a külső nyílászáróit. Hőszigetelési és tetőfelújítási munkákat végeztetni pedig minden ötödik válaszadó szeretne. A tetőfelújítás kivételével a fent említettek minden ingatlantípusban élők számára népszerű elvégzendő feladatok. Azonban természetesen vannak különbségek a felújítási, korszerűsítési tervek esetében aszerint, hogy az adott háztartás milyen ingatlanban él.  A családi házakban élőknek, a korábban említettek mellett, a kerítés építése, felújítása, a terasz, erkély, előtető felújítása és építése, illetve a napelemes vagy napkollektoros rendszerek kiépítése szerepel a felújítási célok között.

Forrás: Freepik

Népszerűségnek örvend a klímaberendezések beépítése vagy cseréje, az árnyékolástechnikai munkálatok és a hang- és vízszigetelési feladatok. Az árnyékolástechnikai munkák elvégeztetése a panel-lakások lakói között is jóval népszerűbb az átlagosnál.

Hang és vízszigetelési munkákat a fővárosiak terveznek elvégezni. A nagyvárosiaknak  a belső terek felújítása a kiemelten fontos. A  kisvárosiak a víz, gáz, elektromos belső hálózatok, a fűtési rendszer és a kémények cseréje, a hőszigetelési feladatok, illetve a kerítéssel kapcsolatos felújítási munkálatokat részesítik előnyben. A községekben kiemelkedően népszerű a hőszigetelés, a külső nyílászárók cseréje, illetve a tetőfelújítás és szigetelés.

Luxus kategóriába esik a klímaberendezések, napkollektor és napelemes rendszerek beépítése és cseréje, illetve a térburkolatok kiépítése, itt a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők aktivitása kiemelkedően magas.

Forrás: portfolio.hu

Kép: Freepik

Oszd meg másokkal is!